NKA

Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően 2015-ben a Pécs-Szabolcsi Fúvószenekar lengyelországi fúvószenei fesztiválon való részvételéhez tudtunk hozzájárulni, 2016- ban pedig a zenekar erdélyi fúvószenei találkozón való közreműködését és a Baranya megyében immár XI. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó szervezését segítettük a pályázati támogatásnak köszönhetően. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja azt a pályázatot is, melyet a Pepita Kultúrtérben valósítunk meg 2016. január és június között, „Könnyűzenei túrák Pécs Zöld Szívében” elnevezéssel. A pályázati program komoly- és könnyűzenei koncertekből, zenés foglalkozásokból áll.